A pályázat keretében megvalósult egy interaktív kiállítás a Mátra múzeumban, ahol a látogatót egy izgalmas időutazásra várják, amelynek során visszatérünk a Mátra kialakulásának kezdeteihez a paleocén időszakba, majd az út végén ismét a jelenben kötünk ki. Minden megállónál vitrinekben kiállított tárgyak, érintőképernyős programok, falitáblák, QR kódok és AR felületek segítik a látogatót a minél sokrétűbb információszerzésben.
Most már kicsit ismerősebb dolgok vesznek minket körül, hiszen végre visszaértünk a holocénbe. A Mátra lábánál, völgyeiben régóta élnek emberek. A régészek számos tárgyat találtak, ami bepillantást enged a mindennapi életükbe. Ezekből láthatunk néhányat az üveges vitrinekben. A Mátrában az elmúlt 100-150 évben jelentős volt a bányászati tevékenység is. A harmadik kiállítószekrényben erről emlékezünk meg, bemutatva néhány jellegzetes, naponta használt szerszámot és eszközt. Azonban a jelenkor nemcsak a szép és jó dolgokról szól. Mi emberek tevékenységünkkel rövid idő alatt alaposan felborítottuk Földünk évmilliók során alakult, formálódott rendjét. Néhány ilyen égető problémával is szembe találjuk magunkat itt. Mint például a termelt hulladékaink megfelelő kezelése, a több Földet „igénylő” ökológiai lábnyomunk csökkentése, a biológiai sokféleség csökkenése, valamint az óceánok túlhalászata, szennyezése.
Végül, mielőtt a termet elhagynánk, tehetünk egy megnyugtató sétát nyolc darab, körbe állított asztal körül, ahol egy gyorsított időutazáson végigjárhatjuk a földtörténet jelentős állomásait.
A termet elhagyva véget ér a kaland, de remélhetőleg sok élményt és tudást viszünk magunkkal…